Ahogy öltözködésben, ruhadivatban vannak örök és elnyűhetetlen darabok, úgy a színházban is. A florentin kalap. Vagy A fösvény például. Egy Molière-komédia bemutatása ritkán hívja ki azt az egyébként joggal felteendő kérdést, hogy miért ezt és miért most játssza a színház. De előfordul, hogy már a kérdés előtt világos a válasz. Ez az eset ilyen. A Szolnoki Szigligeti Színház A fösvény-premierjének indítéka és célja: Mucsi Zoltán come backje a frissen felújított Tisza-parti színházban.
Mucsi Zoltán – az ország Kapája – a szolnoki színházban segédszínészként kezdte pályáját 1979-ben, és az ott töltött bő másfél évtizede alatt eljutott a Tartuffe címszerepéig. (Ámbár meglehet, hogy az az alakítása pont nem férne bele a best of Mucsiba.) Távozása után két évvel alapító tagja lett a Bárka Színháznak. Első alkalommal ott dolgozott Szabó Máté rendezővel, majd a Nézőművészeti Kft. keretében kisebb sorozat kerekedett ki a közös munkáikból (egyebek közt A gondnok vagy A lány, aki hozott lélekből dolgozott). Kézenfekvőnek tetszik, hogy Mucsi Zoltán Szabó Máté rendező társaságában tért vissza a szolnoki színházba, sőt dramaturgként hozták magukkal Gyulay Esztert, a Nézőművészeti Kft. dramaturg-vezetőjét is. Szabó Máté szintén nem járatlan ebben a teátrumban, ő meg 2005 és 2007 között, Szikora János igazgatása alatt tartozott a társulathoz. Együtt jöttek tehát. (Kedves öntudatossággal „idegenbe szakadt házi színész”-nek titulálja Mucsi Zoltánt a helyi lap.)
Hogy éppen A fösvény lett a munkaanyag, ezt magyarázhatja, hogy Barabás Botond igazgató – aki a korábbi, Balázs Péter fémjelezte szolnoki korszakhoz képest mindenképpen nyitottabb és művészileg ambiciózusabb irányba indult a társulattal – éppúgy szívesen fogadja klasszikus szerző művét, mint bármely vidéki direktor. De az is tény, hogy Szabó Máté modernre szabta a darabot. A színlapon fordító nem szerepel, különös módon mégsem franciául játsszák A fösvényt, hanem magyarul. Egyes publikus források szerint ez a mostani Molière-adaptáció Rosanna Clarteda O avarenzo (A sóher) című munkájának felhasználásával készült, amiből a hosszú emlékezetű néző arra következtet, hogy a textus cakumpakk a rendező számítógépéből került ki. Kétségkívül sok energiát, időt, közhelyet, hellyel-közzel pedig leleményességet és szellemességet is feccölt a magyar szövegbe Szabó Máté. Hogy az utóbbira hozzak egy-két példát: Mars ki, te aljadék bűnöző, te halálsor élére való kardélhányadék! – kel ki magából Harpagon. Vagy a házasságközvetítő asszony szavai: Bárkit összeadok, szerintem ha benne vagyok a flow-ban, akkor még a két Koreát is újraegyesíteném. Nemcsak a fiatalok beszélnek fiatalosan (keni-vágja, mit szívózol?, féknyúz, full kivagyok, lúzerek, game over és hasonlók, érintőlegesen még ársapkát és kordont is említenek), de a tiszteletre méltó, idős, gazdag Anselme úr (itt: Angelus úr), vagyis Karczag Ferenc is így fordul Harpagonhoz a végkifejlet közepén: Tolj egy jófej beleegyezést, meglátod, nagyon bejön.
Mondanom sem kell talán, hogy a mai magyar szleng jegyében – hiszen ezúttal nem is Párizsban játszódik a cselekmény, hanem a Párizsi utcában, és a díszletben az Eiffel-torony mintha egy kinagyított kulcstartószuvenír lenne – valósággal röpködnek a lófaszok, bazmegek és édesfaszomok. (Engem személy szerint mindig szíven üt, hogy milyen bőséges, hangzatos örömforrás ez a közönség számára.) Igaz, nem egynemű a szöveg, hanem legalább kettő, amennyiben Mucsi-Harpagon szájában elférnek a trágárságok mellett az irodalmias kifejezések is. Lásd: Ki az édes jó faszomat érdekel, hogy te ki vagy, sehonnai bitang lator. (Kedvenc: Nehogy már az érdekeljen, hogy ki az a Don Diridongo, meg kivel fut a retyerutya?)
Az említett, körülbelül háromméteres Eiffel-torony a műfűvel borított színpad középtáján áll. Lehet, ez itt némi úrhatnám polgári beütés. Kertész Marcella nagy tapasztalatú házasságközvetítője szelfizik is a háztáji Eiffel-toronnyal. Sok egyebet nem is helyezett el a játéktérben Antal Csaba, aki talán az eggyel korábban bemutatott, Eszenyi Enikő rendezte Koldusopera díszlettervezőjeként maradt folytatólagos alkotónak Szolnokon. Jobbra látható egy büszt, amely alighanem Molière-t ábrázolja, de nem tudni biztosan, mert elfordítja a fejét a színpadfenék felé, ő tudja, miért. A szerzőnek szánt kiszáradt koszorút tanácstalanul forgatja Lugosi Claudia mint kertész/takarító alkalmazott. Hátrább neonként világító ajtókeret, valamint meghatározhatatlan funkciójú tereptárgy: talán kerti törpe minőségben, formailag gombát idézve virít egy Mucsi-fej piros kalapban. A díszlet legaktívabban használt darabja a kék színű mobilvécé, afféle modernizált budi az udvaron. Harpagonunk sűrűn látogatja, mivel ide rejtette híres pénzes ládikáját. Nyilván nem érezte elég biztonságosnak a korábbi rejtekhelyet: az előadás elején ásta ki a földből az értékes tárgyat, és áthelyezte a vécékagylóba. Nem aranyér, nem aranytallér, hanem tízezer euró, amit dugdos a mellékhelyiségben. (A hátsó falra kivetítve mindig látjuk is a biztonsági kamera közvetítésében, amint a címszereplő matat a vécécsészében.) A történet végén Mucsi-Harpagon evvel a dobozzal a kezében, trónolva emelkedik majd fel, talán az euróövezeti mennybe.
Majdnem elfelejtettem, látható a kertben a fehér műanyag széken túl még egy csúf bádogkuka is, amelybe durvább harákolásai után – talán a keleti nyitás jegyében – beleköp a házigazda. Ez a kevéssé csábos momentum azonban csöppet sem csorbítja a publikum hajlandóságát Mucsi Zoltán iránt. Tulajdonképpen furcsa is, hogy olyan szerepet játszik a vendégművész, amelyben a hős utálatos, mégsem fog sikerülni nem szeretni őt a szolnoki közönségnek. De ha jobban belegondolunk a történetbe, a mába helyezett szereplőkbe, akkor semmi okunk nincs kedvelni vagy becsülni a többieket sem. Két fiatal felnőtt gyerek (az eredetiben Elise és Cléante, itt Lizi és Kleant, de mindegy is a nevük, Bíró Panna Dominika és Hajdu Tamás Miklós játsszák őket), akiknek már rég itt kellett volna hagyniuk a szülőapai házat. Hiszen a papájuk nemcsak smucig, zsugori, fösvény, sóher, faszari, szarrágó – mennyi szinonima! mind el is hangzik az előadásban –, hanem rideg, ellenséges és álságos is. A fiú divatosan, drágán öltözik, szerencsejátékból tesz szert bevételre. A lány kedvese pedig, akit Csákvári Krisztián alakít, elszegődik Harpagonhoz, hogy reggeltől estig hazudjon és hízelegjen neki. Ez a stratégiája a lánykéréshez.
Mucsi Zoltán Harpagonja sovány, elgyötört arcú férfi. Szakadt farmert, kifakult fekete pólót hord, szürke kötött sapkát visel a fején. Amikor első vizitre várja ifjú jövendőbelijét (Cseke Lilla Csenge Miráját), akkor öltözködik be amolyan klasszikus Harpagonnak. Bottal, görnyedt tartással jelenik meg, lenyalt hajjal, szemüvegben, amelynek törött keretét ragasztószalag tartja össze. Tíz évet (plusz áfa) nyugodtan rátagadhat a korára. Legkiválóbb, nyílt színi tapsot érő játéka Mucsinak, amikor udvaroltában egyszer csak pénzt hozó vendéget jelent be a szolgája. Másodpercekig toporog, tanácstalanul lépeget hol ide, hol oda, nem tudván eldönteni, mi a fontosabb: a lányt megnyerni, vagy szaladni újabb eurókért.
A cselekmény lebonyolítása némiképp a kilúgozás érzetét kelti. Az előadás lyukas, szeles, üresben járatott játéktere minimálisan hat szervezettnek. Alig is szolgálja a szereplők érdemi akcióba lépését egymással. Főleg a fiatalokat látszik sújtani, hogy rendezőileg nincsenek eléggé megtámasztva. Bejönnek a játszók (viharosan vagy komótosan), kimennek a játszók (komótosan vagy viharosan), a kettő között szöveget mondanak a vehemencia különböző szintjén. Az idősebb, tapasztalt színészek helyből hoznak ismert és bevált kliséket, míg a fiataloknak inkább csak a hevük és a lendületük áll rendelkezésükre. Ami talán egy korabeli forma Molière-ben sem sok, egy korszerűsítettben azonban kimondottan kevés. De a végén úgyis a mesés shakespeare-i megoldáshoz lyukadunk ki: az összes elveszett, meggyászolt anya, apa és testvér előkerül, és szerencsére senki nem a saját rokonába szeretett bele, hanem keresztbe-kasul pont abba, akivel boldog, gazdag, szerencsés házasságra léphet. Mucsi-Harpagonnak könnyű, ő nyugodtan őrizgetheti a ládikáját, s gyarapíthatja uzsorakamattal az eurótízezreit. A fiataloknak lesz nehéz, akik továbbra is megmaradnak anyagi kiszolgáltatottságukban, csak mástól, másoktól fognak függeni, mint eddig. Ha valamiről, akkor arról a darabbeli helyzetről, hogy a pénz körül forog minden, mégiscsak eszünkbe juthatunk mi, szelíd jövővel – mai magyarok.
A fösvény. A Szolnoki Szigligeti Színház előadása. Szereplők: Mucsi Zoltán, Bíró Panna Dominika, Hajdu Tamás Miklós, Csákvári Krisztián, Cseke Lilla Csenge, Horváth Gábor, Ónodi Gábor, Kertész Marcella, Zelei Gábor. Díszlet: Antal Csaba. Jelmez: Cs. Kiss Zsuzsanna. Dramaturg: Gyulay Eszter. Rendező: Szabó Máté. (Megjelent a Mozgó Világ 2023 júniusi számában, nyitókép: blogszolnok.hu)
