„A témát ha vágod, teljesülhet az álmod” – dalolta Dolly, a legendás Van benne valami! egyik ablaka mögött. (Később egy másik, kevésbé kínos szöveggel a dal rákerült egy Dolly Roll-albumra is.) Oké, nem a témát kellett vágni, hanem a témán belül feladott kérdésekre a helyes választ, de aki írt már dalszöveget, az tudja, hogy nem kell azért olyan nagyon pontosnak lenni benne, a lényeg úgyis a pörgős kérdéseken van. Egy ilyesféle játék ugyanis, ha jó a műsorvezető, és izgalmasan, színesen vannak összeválogatva a játékosok, valóban egyszerre „a tudás, a gyorsaság az idegek harca”, ahogy A Géniusz is hirdeti magáról. Be is váltja az ígéretet, és szerencsére külön főcímdal nem született hozzá. Amikor ez az írás megjelenik, már tudható, hogy a fődíjat, a 10 millió forintot elvitte az 57 éves reumatológus főorvos, Kovács Attila, amikor az utolsó párbaját is megnyerte Szilágyi János ellen, aki egy korábbi részben, valóban csodával határos módon, mert Attila addigi menetelését öröm volt nézni, még nyerésre állt Attilával szemben.

Karafiáth Orsolya (Fotó: citatum.hu)

            A műsor indulásakor a szkeptikus hangok voltak erősebbek, A Géniuszt imádták a kritikusok, és imádták a nézők is. 2021-ben ez a műsor nyerte Az év vetélkedője címet a Televíziós Újságírók Díja gálán. De mitől tartottak az ellendrukkerek?

            Az elemzők szerint az utóbbi tíz évben a quiz show-tól a game show felé tolódott a hangsúly. A quiz show alatt a hagyományos kvízműsort értjük, ahol kérdésekre kell felelnünk, amelyek egyre nehezebbek és nehezebbek lesznek. A nyertesnek valóban vagy pokolian szerencsésnek, vagy széleskörűen műveltnek kell lennie. Sokszor ez sem elég: gyorsnak, ravasznak kell lenni, és ki tudja, milyen nehezítő csapdákkal pakolják tele a formátumokat a nézők kegyeinek elnyeréséért. A game show-ban azonban nem a tudáson, sokkal inkább a játékon van a fókusz. Illetve azon, hogy az adott adás (és ezért nehéz lenne kárhoztatni a kereskedelmi televíziókat) minél nézettebb legyen. Sokan a megbízhatóságot és a tisztaságot is feláldozták a nézettség (és persze az ezzel összefüggő) reklámbevételek oltárán. Emiatt több nemzetközi botrány is tépázta a játékok tisztaságába vetett hitet, az olyan bundák, mint például az azóta meg is filmesített 1956-os, a Twenty-one-hoz fűződő skandallum (Kvíz-show, 1994), amelyben a nagy kaszálásra esélyes Herbert Stempelt a producerek rontásra kényszerítették, mert ellenfelének nagyobb közkedveltséget jósoltak. Többen az eltolódás okát abban is látják, hogy az internet és főképp az okostelefonok előtt más szerepe volt a lexikális tudásnak, minden roppant könnyen elérhető. Érdekes tény, hogy mindeközben tanítási segédanyagként előszeretettel ajánlják a kvízeket, mert van valami a műfajban, ami egyszerűen minden korosztályt meg tud szólítani.

            És A Géniusznál mintha nem is létezne hagyományosabb vetélkedő. Párbajok vannak, klasszikus stúdióbelső, egyszerre retró és modern. Nevetek, mert a műfaj alapdarabjai között kalandozva elém ugrott, mennyire szerették a sci-fiszerű díszleteket mindig is, a neonokat, a villódzó fényeket, mintha a nagy tudás már eleve valami távoli bolygóra lökne minket. Sötétből emelkednek ki a szereplők, a háttérben mintha egy fura mátrix rajzolódna ki, pedig csak vonalak, összevissza, vagy csak én nem látom a rendszert bennük. Mindenesetre jól néz ki, kellően semleges. Az adrenalint lökik a kérdések meg a fények. Én magam is több kvízműsorban vettem már részt, többek között a Legyen Ön is milliomosban is. Sosem hittem volna, hogy amúgy, a képernyők előtt még izgalmasabb az egész. Hogy benne lenni nem annyira nyomasztó. Persze attól még nem is könnyű.

            Vágó István a médiafogyasztási szokások megváltozását okolja a műfaj hanyatlásáért. Vele szemben a másik nagy kvízmester, Egri János egy 2020-as HVG-interjúban amellett érvelt, hogy igenis lenne kereslet igényes hagyományos kvízműsorokra. Példaképp az itthon saját maga vezette Játék a betűkkel-re utal, mely Franciaországban is hatalmas siker volt annak idején, és amit 2020-ban a francia televízió ismét sikerrel műsorra tűzött. Persze amíg csak az óvatoskodás megy, meg a köztévének nincs más célja, mint az agymosás, nem mernek reszkírozni. „Soha nem fogom megérteni, hogy miért a lojalitás az egyetlen szempont ma az állami tévéknél – mondja Egri ezzel kapcsolatban. – Mindegy, hogy valaki jó vagy tehetséges, a lényeg, hogy hűséges legyen, ha pedig valaki nem elég megbízható, ne csináljon még jó műsort se. Az M1-es nézhetetlen. Miért nem csinálják meg jobban? Ha nem 18 órában menne a propaganda, csak 12-ben, máris volna hat óra jó műsorokra.” És abba igenis beleférne egy jó kis kvíz.

            A kvízezés televíziós alapműfaj, már a hőskorban is nagy sikernek örvendtek ezek a játékok. Érdekes tény, hogy amint elkezdett az MTV állandó adást sugározni (1957. május 1.), bő egy évre rá (1958. június 17.) megtartották az első kvízközvetítést az Operettből, Csak könyvsorsjeggyel címmel. (A művészeti vetélkedőt az akkor még ismeretlen Antal Imre nyerte, díja egy televíziókészülék volt.) Ezután sorra jött a többi, a alapvetően a szocialista nevelést célul tűző játék, a Vajh ki ő?, a Ne nevess korán és a Zenés fejtö. De persze valóban kellett, hogy oka legyen a visszaszorulásnak, és a puszta hagyománytisztelet már nem tud a képernyőn tartani életképtelenné vált formátumokat. De hogy a kvíz ilyen lenne? Ahogy az ábra mutatja, egyáltalán nem. És nem csak az idősebb korosztály tud rácsúszni.

            Fontos, hogy magyar fejlesztésről van szó, ami ritka madár a rendszerváltás óta. „Mi, kvízjátékosok hosszú évek óta vártuk, hogy valamelyik csatorna lesz olyan bátor, és belevág, hogy végre ne olyan vetélkedőket kelljen nézni, ahol szivacslabdát dobálnak vagy bevásárlókocsit tologatnak az emberek” – mondta Attila a Mandinernek. Én is hallottam a baráti körömben ilyen hangokat. És persze az sem kerülhette el a figyelmünket, hogy egyre nagyobb népszerűségnek örvendtek a kocsmakvízek is. Mindig jó játék tesztelni az idegeinket, a gyorsaságunkat, és igen, még mindig, a tudásunkat is. Mert azt hiszem, egyre világosabb lesz, hogy alapműveltség nélkül még a fantáziánk sem tud úgy működni. A humorunk sem, a fejünkben a kapcsolások kevésbé lesznek gazdagok, leragadnak a hétköznapinál, meg amit az arcunkba tolnak. És igen, létezik a „Mi, Kvízjátékosok” szubkultúra – mert most talán már annak kell nevezni. (Pár éve a versolvasókat szektatagoknak neveztem, és tartom is ezt. Egy szűk kör, amelynek tagjait a külvilág nem érti, de akik tudják, hogy náluk az igazság. Itt is kiderül, hogyan mozog a közeg. Ahogy Gundel-Takács is aláhúzza, már nem is a nyeremény a lényeg, hanem a presztízs. Én megvertem azt, aki engem megvert abban a másik játékban. Körbemegy a képzelt kupa.

Gundel-Takács Gábor nagyot megy – Most ő az egyes számú kvízmester

            Attila a saját statisztikája szerint eddig hét műsorban és 48 adásban játszott, s 45 alkalommal nyert is, először 1999-ben a Mindent vagy semmit!-ben egy Opel Tigrát. Elegáns, levegős játékstílusát és fölényes, mindent felölelő tudását látva (a legdurvább bulvártól Berliozig), én ki sem mertem volna állni vele szemben.

            Attila a Halas Televíziónak arról beszélt (merthogy a kiskunhalasi kórházban dolgozik), hogy játék közben egyszerűen valahogy beüt a megoldás. És bólogatok, tényleg van ilyen, nekem is a kiélesedett szitukban (és ezt nem kapja meg a néző, hiszen nem az ő nyereménye a tét) valahogy megfényesedik az agyam. Ilyenkor elhiszem, hogy minden lenyomatot hagy bennünk és valahová elraktározódik. De azért stresszhelyzetek és szorongatottság nélkül is jó a játékosokkal tartani és lejátszani velük a párbajokat. Mert alapvetően két ember csap össze, amit a műsorvezető csak moderál.

            Gundel-Takács aranyos, és bár tudható, hogy előinterjúk során a poénokat előkészítik, a bája nem ez. Hanem hogy tud váratlant és láthatólag helyben született viccet rögtönözni úgy, hogy soha nem lép át határokat, a játékosokat mindig tiszteli. Amikor hirtelen kell reagálni, akkor a legjobb, ilyenkor látszik igazán, miért éppen ő a legnagyobb kvízmester hazánkban. Zsigerien tud kedves és vicces lenni, látszik, hogy a lecsapások egyszerűen szívből jönnek. És ettől a műsorainak lelke lesz.

            Jól kezeli a kis színes kitérőket, ezeknek csak a nézők szórakoztatása a célja. Korábban azt hittem, nem érdekes, kik a versenyzők, mit izgatna, hogy egyikük cápa-, másikuk macskafóbiás. De ahogy Gundel-Takács előcsalogatja belőlük, ezekből a többnyire láthatóan nem képernyőre termett emberekből a mégis bájos fél-showmant, az nagyon megkapó. Maga a licenc roppant egyszerű, tényleg. Tíz állandó témakörből lehet választani (bulvár, életmód, élővilág, film/tv, földrajz, nyelv és irodalom, sport, történelem valamint a közélet, tudomány és technika, illetve a zene van terítéken). Az első három témát a gép dobja, utána a két versenyző taktikázhat: direkt olyan témákat választva, amivel szerinte az ellenfele nem boldogul. Aztán a gombnyomós kör jön, ami a reflexekre épít, ebben én is mindig elvérzek. Itt a rossz válasz esetén még pontlevonás is jár.

            Gundel-Takács annak idején a sportosztályon kezdett a Telesportnál, 1994-ig dolgozott ott. Aztán elhívták A játék határok nékülbe, ahol megérezte, ez az ő terepe. Megérezte, hogy szemben a sportközvetítésekkel itt az egyéniségére is szükség van. És nagyjából minden a játékvezetőn áll, ő adja meg a műsor ritmusát. És azt, hogy a játékosok jól érezzék magukat. Voltam vendég az egyik műsorában, A következőt!-ben is. Egyedül jutottam be a fináléba, és végül vesztettem, ötmillió forint addigi nyeremény csúszott ki a kezemből, de mégis, nem ez maradt meg. Hanem a jó hangulat. Ahogy bele tudtam nézni a műsorvezető szemébe, akiről sütött, hogy teljes személyiségében, figyelmével ott van. Ő is azt állítja, hogy csak addig csinálja, amíg él benne ez a kíváncsiság. A Géniusz tanúsága szerint ebben nincs hiány.

A Géniusz – az ATV kvízműsora. (Megjelent a Mozgó Világ 2022 decemberi számában, a kiemelt képen Dr. Kovács Attila kiskunhalasi orvos, a győztes látható – forrás. atv.hu)