Paolo Genovese reklámfilmesként indult, majd forgatókönyvírója és rendezője lett vagy tíz, egész estés mozinak. Aztán 2016-ban dobott egy igazán nagyot: a Teljesen idegeneket. Ez a drámai vígjáték vagy vígjátéknak induló dráma – legrövidebben: dramedy – viharos gyorsasággal végigsöpört a világ filmszínházain. Nemcsak az olasz eredeti ért el szép szériákat mindenütt, de vagy húsz ország vásárolta meg a remake jogát, és az amerikai változat csak azért nem készült el máig sem, mert épp Harvey Weinstein volt a vevő. De a franciától a spanyolon, török–görögön, vietnámin, koreain át az oroszig számos nyelven, számos országban elkészítették a saját, nemzeti verziót a sztorira, amely egy baráti társaság vacsorájáról szól. A férfiak még gyerekkorukból ismerik egymást, a nők pedig feleségként léptek be a képbe, hosszabb-rövidebb ideje. Ez a csapat az együttlét idejére hirtelen ötlettől vezérelve társadalmasítja a mobiltelefont, s ennek nyomán valamennyiüknek kiderülnek titkai. Csak lesünk, mi mindent rejtegetnek, hallgatnak el egymás elől barátok, házasfelek. Lebukik itt férfi nőüggyel, nő férfiüggyel, és férfi férfiüggyel is, bizarr vargabetű nyomán.
Nálunk Goda Krisztinának jutott az olasz film honosításának feladata, s hogy jól teljesítette, azt igazolja a statisztika: a BÚÉK vonzotta a legtöbb nézőt 2018-ban a magyarországi mozikba. (Csak azt nem igazolta semmi, hogy miért ezt a magyar címet kapta Genovese műve, amikor ezen a címen 1978-ban már rendezett Szörény Rezső egy kitűnő filmszatírát.)
Minthogy a Teljesen idegenek cselekménye megfelel az arisztotelészi hármas egység követelményének, nem csoda, ha nagyon hamar jelentkezett a színpadra alkalmazás igénye. Színidirektorok álma ez: egyetlen lakásbelső színterén kamara jellegű kortárs darab, amely sikerre van ítélve. Igaz, a nagyszínpad talán túlságosan tágas neki, ráadásul kettőnél több embernek együtt vacsorázni színpadon mindig problematikus. Mert ha egy vonalban ülnek, az teátrális, életszerűtlen elrendezés. Ha viszont rendesen körbeveszik az asztalt, akkor takarják egymást, és lesz, akinek mindig csak a hátát látjuk. Az igazi élvezet alighanem a nagyobbacska lakásszínház lenne, ahol a színen lévő szereplők mellett testközelben elférnek a nézők is. Ugyanakkor ellene szólnak a színházi alkalmazásnak a közösségi befogadás szélsőségei. Különböző érzékenységű és humorú nézők fölöttébb eltérően képesek reagálni a fordulatokra, mindenekelőtt a történet folyamatos komolyodására és komorulására. Márpedig kevés dolog hat bosszantóbban annál, mint amikor a közönség még mindig röhögcsél, amikor pedig már rég nem kellene.
Az első színházi premiert Buenos Airesben tartották. Magyarországon a Játékszín bizonyult a legügyesebbnek és leggyorsabbnak, ahol Czukor Balázs vitte színre a Teljesen idegeneket olyan színészekkel, akik közül nem egy népszerű és közismert a szórakoztatóiparból vagy a televíziós sorozatok világából. Profi módon megkonstruált, színvonalas színészi összmunka élteti a produkciót a Teréz körúton. Hasonlóan kedvező közönségfogadtatásra számíthat a tatabányai bemutató is. A Jászai Mari Színházban Szikszai Rémusz rendezőre és vezető középkorú színészekre bízta a darabot Crespo Rodrigo igazgató, magamagát is delegálva a játszó csapatba. Azt már látatlanban sejteni lehetett, hogy jó helyre került Genovese szerzeménye. A tatabányai színház ma az egyik legjobb vidéki társulat. (Pontosítok: a második legjobb, a miskolci Nemzeti színészgárdája után.) Ez a darab nem is igen működhet másképp, mint többé-kevésbé azonos generációt képviselő, tapasztalt, kooperatív színészek nagyon pontos, koncentrált összjátékaként.
Ahogy a remake-változatokon a filmesek igyekeztek rajta hagyni a nációjukra jellemző nyomokat, szokásokat, karakterjegyeket, úgy a tatabányai Jászai Mari Színház előadásán is felfedezhetők sajátosan magyar motívumok. Halványan felsejlik, hogy megpróbálták kicsit a maguk képére – vagyis a miénkre is – formálni a történetet. Mindenekelőtt az feltűnő, hogy az eredetiben a baráti társaság éjszakába nyúló estéjén egyszer sem kerül szóba a politika. Nálunk ez ma elképzelhetetlen. Illetve csakis úgy képzelhető el, ha a jelenlévők szigorú szabállyal tiltják mint tabutémát. Így is történik ez Szikszai Rémusz rendezésében. Amikor valaki a konyhában bekapcsolja a tévét a híradóra, akkor rászólnak, hogy azonnal nyomja meg a piros gombot. De azért előfordul, hogy az egyik férfi benyög egy teszkós Putyint, máskor meg avval ugratják a Crespo Rodrigo játszotta alakot, hogy vigyázzon, mert jobbos létére véletlenül balra állt a csoportképhez.
A Sediánszky Nóra fordította színpadi textus trágárabbnak hangzik a film magyar szövegénél és a Goda-féle remake-énél. Ezt a fejlesztést szívesen elengedtem volna. De hát ki tagadhatja, hogy bármely értelmiségi vagy nem értelmiségi társaságban elhangozhatnak a közkeletű vulgáris szavak, nők szájából is. A Teljesen idegenek hősei értelmiségiek, sőt talán csúcsértelmiségieknek mondhatók: ügyvéd, plasztikai sebész, pszichológus. A házigazdák lakása ha feltűnő jómódról nem is, de filmrajongásról árulkodik. A díszlet hátuljában négy nagy plakát lóg a falon: Az édes életé, a Satyriconé, a Nagyításé és Fellini Rómájáé. Bagossy Levente tervező legnagyszerűbb találmánya a kör alakú étkezőasztal. Amikor a vacsorázók elhatározzák a telefonos játékot, akkor a rájuk vetülő fényben lábbal meghajtják az asztalt és elforgatják. Mintha szeánsz kezdődne evvel. Az asztal forgása lehetőséget ad mindig más szereplőre fókuszálni. A székek is átgondoltan kis felületűek, annyira keskenyek, vékonyak, hogy szinte semmit nem takarnak a színészekből.
Kiss Julcsi jelmezei kétesebbek; mintha a tervező szándékosan öltöztette volna nagy fenekűnek az összes színésznőt. Különösen nehéz értelmezni Danis Lídia fehér kezeslábasát, amelynek nadrágszárán kötözőzsinór fut körbe, azt a benyomást keltve, mintha a háziasszony biciklire szállni készülne, holott vacsoravendégeket fogad épp. Danis Lídia – aki kitűnő színésznő – egyébként is sokszor magára vonzza a tekintetemet, annyira nehéz tudomásul vennem, hogy ezúttal hamisnak tűnnek a hangjai, a felcsattanásai, az indulatai, a gesztusai. Nem feltétlenül helyes magyarázat erre, de lehetséges, hogy teljesen idegen a színésznő számára a hősnő álságos, őszintétlen, ráadásul hepciás viselkedése a családjával és a barátaival szemben. A férjét alakító Kardos Róbert afféle ártalmatlan, öreg mackó, aki szó nélkül aláveti magát a felesége szándékainak vagy hangulatainak. Kardos Róbert ugyanis – filmbeli elődjével ellentétben – eljátssza ebben az előadásban, hogy ő mindent észrevett és meg is értett. Látjuk rajta, hogy a darab végén már pontosan tudja, mit követett el ellene az asszonya és a barátja.
A másik házaspár szerepében Szakács Hajnalka és Crespo Rodrigo lépnek fel. Crespo Rodrigo a vállalkozó típusú, bármivel üzletelő, nagyhangú, szangvinikus nőbolond. Épp révbe érni látszik új, fiatal, bájos és naiv felesége mellett. Aki olyan egyszerű, hogy azon is tud nevetni, ha a férje a kisujját mutatja neki. És aki olyan tiszta, hogy tudatosan nem fogja bemocskolni az életét hazug kapcsolatokkal. Szakács Hajnalkának már eleve a hangjában, a tónusában ott sajog Bianca érzékenysége és sérülékenysége. A harmadik párost Bakonyi Csilla és Király Attila alkotják, míg az egyedül érkező Peppét Dévai Balázs adja, kicsit elesettnek mutatva az állástalan tornatanárt. Érdekesen alakul az este színészileg, amennyiben az egész társaság legférfiasabbnak ható tagja Király Attila hőse lesz, ráadásul pont abban a tíz percben, amíg a többiek melegnek hiszik őt. És nem is enged ebből a hiszemből. Lejátssza.
A Teljesen idegenek nem kifejezetten a beavató színház kategóriája. Szikszai Rémusz az előadás közben mégis beavatja a nézőket ebbe-abba, amire nem volna okvetlenül szükség. Meglehet, a rendező elunta, hogy a színikritikusok a cikkeikben gyakran elspoilerezik a darabok cselekményét. Úgyhogy ezúttal inkább ő maga árul vagy árultat el a színészekkel egyet s mást előre. A Danis Lídia és Kardos Róbert házaspár első jelenetében rögtön felhívja a figyelmet a fülbevalóra. A vendégek érkezésekor szinte azonnal exponálja a háziasszony és az egyik vendég titkos viszonyát. A teraszon játszódó jelenetben is láthatóvá teszi számunkra, hogy ki kihez vonzódik valójában. Ezekkel a gesztusokkal mindenképpen csökkenti a meglepetés erejét, holott az a filmnek jót tett. De abban igaza lehet Szikszai Rémusznak, hogy a színház úgyis más. Figyeljük ki a nézőtérről, amit csak tudunk. Talán még okulhatunk is belőle.
Teljesen idegenek. A tatabányai Jászai Mari Színház előadása. Főszereplők: Danis Lídia, Kardos Róbert, Szakács Hajnalka, Crespo Rodrigo, Bakonyi Csilla, Király Attila, Dévai Balázs. Díszlet: Bagossy Levente. Jelmez: Kiss Julcsi. Rendező: Szikszai Rémusz. (Megjelent a Mozgó Világ 2021 decemberi számában – Nyitókép: Jászai Színház tatabánya)
