(Részlet)
x
Aki nem dolgozik, ne is egyék. Az vagy, amit megeszel. Ha nem eszel, nem vagy. Ha nem eszel, nem dolgozol, mert aki nem dolgozik, ne is egyék. Vegyétek és egyétek, mert ez a munkabéretek. Azt csináljátok, amiért tavaly is megfizettek. Ez egy közösségi munka, a betemetett árkokat kikaparni, a füvet lenyírni, a szemetet összeszedni. Közmunka a közmunkásoknak. A fű mindig újra nő, az árkokat minden évben betemeti a hegyoldalakból lezúduló víz. Minek csinálni, minden évben ugyanott állni, kapával a kezedben. Nem változik semmi, csak a semmi van, és azt kell szeretni, mert csak azt szeretheted, ami van. És neked a semmi van. Mért nem tanultál többet, mért nem költöztél valahová messzebb, ahol jobb munkát adnak, ahol több a béred. Járkálj, csak járkálj, közmunkára ítélt, csak járkálni tudsz, mert a pénz, amit kapsz, csak erre elég. Csináld, mert neked csak ennyi az eszed, és nem kapsz mást, eszed, nem eszed, csak ezt.
x
A tónál még nincs ember. Ha majd odaérek, lesz ott egy ember. Ingyen fürödhetek, mert őrök sincsenek. Bányató, egy kis Balaton, egy még kisebb tenger. Én ide el tudok menni egyedül, akkor is, ha nem engednek, mert olyan közel van, hogy oda tudok találni. Én, ha ott leszek, akkor nyaralok. Nyaralni jó, mert az olyan, hogy akkor minden jó, és mindent lehet, például fürdeni a tóban. Nem tudok úszni, mert nem tanítottak meg. Inkább tudok úszni, mert nem akarom, hogy izgulj, hogy belefulladok, és többé nem leszek neked. Egyébként egy csomó ember akkor is belefullad, ha tud úszni, mert hideg a víz, és megáll ettől a hidegtől a szívük[BE1] . Egy darabig állnak ott a vízben, és közben áll a szívük is, és a végén eldőlnek. De nem a víztől halnak meg, hanem a hidegtől. Ha majd odaérek a tóhoz, én először lehűtöm magam, és utána megyek be a vízbe. Gyorsan mélyül, ezért nem mehet oda csak olyan, aki tud úszni, és én azt mondtam, hogy tudok. Ne izgulj miattam, hazaérek ép bőrrel, nem eshet bajom, mert a vízben biztonságban vagyok. Különben még oda sem értem, s ki tudja, odaérek-e valaha.
x
Közben mégis megérkeztem a tóhoz, mert azt gondoltam, hogy most már ideje megérkeznem a tóhoz, és amikor elképzelsz valamit, akkor minden akkor történik, amikor akarod, hogy történjen. Gyorsan lekapdostam magamról a ruhákat, nagyon szép fürdőruhám van. Nagyon jól áll nekem. Virágok vannak rajta, olyan, mint a kertem, amit nemrégen képzeltem el. És már be is mentem a vízbe. Kár, hogy csak egyedül vagyok, és nem vagy itt velem, mert akkor nézhetnéd a testem, és én is nézném a testedet. Szeretlek, erre gondolok, mert ismerlek egy tévésorozatból. Te vagy a jó szereplő, aki megmenti a tóra fürdeni járó lány életét, aztán elveszi feleségül, és beköltözteti az egyik palotájába, abba, amit a lány választ. A többi palotába meg beköltözhetnek a testvéreim, mindenki kap magának férjet és feleséget, és annyi ideig élhetünk boldogan, amennyi ideig akarunk. Mindenünk meglesz, mert minden megvan, ha te ott vagy mellettem. Azt kérded, milyen a víz. Egész jó. Azt mondod, hogy te csak akkor jössz, ha nagyon jó? Vagy majd a következő részben, holnap vagy a jövő héten.
x
Én azt szeretném, hogy valaki meglessen az ágak közül. Odamegyek a patakkanyarhoz, mert tó sehol nincs a közelben, de ez is olyan, mint egy tó, mert itt kiszélesedik a meder. Levetkőzök, nem szégyellem magam, nincs ott más, csak az a valaki, aki megles engem az ágak közül. Tudom, hogy ott van, neki vetkőzök le. Olyan a bőröm, hogy tiszta, de ha bemegyek a patakba, még tisztább lesz. Szeretem őt, nem tudom, pontosan milyen, de megcsillan a szeme néha, mikor a szél belekap a lombokba. Szomorú barna szemei vannak, azért szomorú, mert egyelőre nem mer előjönni a rejtekhelyéről. Fél, ha megmutatja magát, én akkor nem fogom szeretni, pedig nagyon szeretem. Már most szeretem, már attól szeretem, amennyit látok belőle, ha többet látok, akkor még jobban szeretem, mert akkor ő is több lesz, és a többet jobban lehet szeretni. Nem nézek oda, nehogy azt higgye, hogy rájöttem, hogy leskelődik. Nevetek, de csak magamban, és megyek, merülök bele a vízbe. Aztán kijövök, csillognak a vízdarabkák a bőrömön, a nap rám süt, épp ott van egy rés a fák között, ahol állok. Olyan vagyok, mintha a napból estem volna ki. Most mennyire szeretheti nézni a leskelődő ezt a kincset. Nem nézek oda, nehogy észrevegye, hogy észrevettem. Ha előjön, meg is kaphatna, mert kinek adnám magam, ha nem neki. Odakapom a szemem, és nem látom. Hová tűnt? Mozognak a levelek, hárman jönnek elő, de ő nincs közöttük. Kiabálok, hogy gyere elő, szerelmem, de csak azok a hármak vannak ott. És akkor az történt, aminek nem lett volna szabad megtörténnie. Aztán ott lettem hagyva, az ázott füvön. És folyt a könnyem, csillogott rajtam a nap, áztam a vízben, de már nem tudott leázni rólam az a nap.
x
Heverek a vízben, és nem ázik le rólam a folt, amit rám kentek azok, akik megjelentek a bokrok közül. Nem megyek rendőrségre, mert nem hisznek nekem. Azt mondják, olyat azok, akiket felsoroltam, nem csinálnának, mert azok rendes emberek, én meg milyen vagyok. Milyen, kérdezem, de nem mondják meg, hogy milyen, csak annyit, hogy olyan. De én nem vagyok olyan, én azt vártam, akit az ágak között szomorú szemmel leskelődni láttam. De ő nem jött. Hol voltál, drága kincsem, amikor neked akartam adni azt, ami vagyok, hol voltál, amikor mások rabolták ki belőlem, amit úgy gondoltam, csak neked adhatok. Hol voltál, titkos szem, titkos arc? Hová tűntél, amikor megjelentek. Mért nem jöttél, hogy kitépj a karjaik közül, mért nem jöttél, hogy elkergesd őket, túl az Óperencián, olyan messzire, ahonnét soha többé nem találnak vissza a patakkanyarhoz? Hol voltál? Hogy szeretsz, ha nem voltál ott, amikor lenned kellett volna? Hogy hagyhattad, hogy megraboljanak, hogy elvegyék azt, ami csak neked volt tartva? Ázom a vízben, nem tartasz a karodban, de arra gondolok, hogy ott tartasz. Arra gondolok, hogy a tenyered olyan, mint a szappan, hogy végighúzod a bőrömön, és letörlődik rólam a kosz, a három ember érintésének nyoma. Hogy a fejemből kitörlődik az az emlék, és újra olyan leszek, mint rég, mielőtt nem történt meg az, ami megtörtént.
x
Vannak angyalok. Az égben élnek, és vigyáznak rám, hogy ne történjen olyan dolog, amit nem akarok. Őrködnek, hogy több legyen a jó, mint a rossz, hogy ne jusson úton-útfélen szóhoz a gonosz. Ott vannak a felhők fölött és között. Bújócskáznak, ha épp ráérnek, mert nincs dolog. Néha a levegőben hagynak egy lábnyomot, arról lehet tudni, hogy épp itt is jártak, ha nem úgy van, hogy egyszerre mindenütt járnak, hiszen ők angyalok. Felnézek, és mindig látom, hogy a szemük fölöttem ragyog. Az egyik pont rám néz és rám vigyáz, vagy az is lehet, hogy pont én vagyok.
x
Összegyűltek a nénik, egyenruhában vannak, mert apácák. Ők isten katonái, a női hadsereg. Összegyűltek, hogy mutogassanak rám, hogy mit követtem el. Mit követtél el, mondják, szégyentelen. Mit követtem el, kérdezem, ők meg azt mondják, hogy mi is azt mondjuk, hogy mit követtél el. Te vagy az, aki elkövette a mit. De én nem, mondom, én nem követtem el semmit, mert én ártatlan vagyok. Nem loptam, nem csaltam, nem törtem össze más tányérját, vázáját, szívét. Nem zabáltam teli magamat, nem irigyeltem másokat, nem vettem el senki vagyonát, férjét, feleségét, nem vettem el senki életét. Szófogadó voltam, engedelmeskedtem apámnak, anyámnak, a nevelőtanárnak és a nevelőtanár néninek. Nem mondtam az anyukámra, hogy büdös kurva, pedig mondhattam volna, mert milyen anya az, aki hagyja, hogy a gyerekét elvegyék tőle, és olyan helyre tegyék, ahol rossz neki. Milyen anya az, aki hagyja a rosszban felnőni azt, aki az ő testéből való. Összegyűltek a nénik, és mutogatnak, én meg állok előttük, rettegek tőlük, mert ők isten hadserege. Ha kell, összetörnek, ha kell, kiveszik belőlem a lelket, ha kell, kivesznek magamból, és eldobnak. De ki leszek akkor, ha nem én leszek? Ki leszek akkor, kérdem. A nénik csak állnak ott és mutogatnak, te szégyentelen, te bűnöző, te, te, te, a szívedbe van írva a mocsok.
x
Van a levegőben egy helyem, oda bújok, ha épp elbújni kell. Ott csak én vagyok és az isten, nincsenek papok, apácák, nincs ott az istennek serege, csak ő van, s néha az angyalok. Itt nem lát más, csak ő. Itt nem kell lennem másnak, csak annak, aki vagyok. Itt nem látnak, mégis az vagyok, aki vagyok. Van a levegőben egy hely, ahol úgy élek, ahogy élnem kell, nem úgy, ahogy élnem lehet. Van egy hely, ahol nem félek, hogy bántanak, hogy éhes vagyok, hogy szomjas vagyok, hogy olyannak néznek, amilyen nem vagyok. Van egy hely, ahol olyan közel van isten, hogy szinte én vagyok. Ahol nem bomlanak részekre a dolgok, mert mindenkivel és mindennel együtt vagyok. Van egy hely, ahol nem ilyen vagyok és olyan vagyok, csak vagyok. Van egy hely, ahol nem áraznak be, mint a boltban egy darab kenyeret, hogy fehér, félbarna, rozscipó, ahol nem mondják, hogy ez a rossz, az a jó. Van egy hely a levegőben, ahol a mindenség épp akkora, amekkora én vagyok.
x
A legszebb virág a pipacs. Mész a mezőn, és látod, hogy ezernyi szál pirosítja át a zöldet. Volt egy ember, aki arra gondolt, hogy ez neki kell, hogy hazaviszi és beteszi a szobájába, hogy ezentúl mindig lássa, és csak ő lássa. Olyan lesz a pipacs, gondolta, hogy az övé lesz, mint azok a dolgok, amik már eddig is az övé voltak. A ház, az autó, a drága festmények és a legmodernebb háztartási gépek. Kiment a mezőre, hogy kiszedi a zöldből a pirosat. Lassan gyűltek a kezében a virágok és lett egy üres folt körülötte, ahonnan a piros hiányzott. Hatalmas csokor volt, mert azt gondolta, ha már lesz neki ilyen, akkor a lehető legnagyobb legyen, mert a legnagyobb vázába teszi bele, ha kell, kettőbe vagy négybe, amennyiben elférnek. Megtelt a keze, többet már nem bírok, gondolta, de nem tudott ellenállni, ahogy elfelé ballagott, egyet-egyet még leszakított és betuszkolt a többi közé. Nem lakott messze, hamar hazaért, és újságolta ott a tulajdonában a tulajdonának, hogy mit hozott, s akkor látta, hogy a csapzott virágok már rég nem olyanok, mint voltak ott, ahol a helyük volt. Majd a víz, majd a váza, mondta, és tette serényen bele, és vitte be a házba, de azok a virágok csak tovább lógatták a fejüket, és vesztették a színüket, és nem hoztak mást a házba, csak a meghalást. A világ nem a tiéd, mondta volna az őrangyal, ha lett volna még olyan ebben a házban, de a sok tulajdon mellé már nem fért el az angyal, mert mindenütt anyag volt, anyag érintkezett anyaggal. A világ nem a tiéd, s végleg elveszik számodra, ha tulajdont halmozol tulajdonra.
x
Átmentem a pipacsos mezőn, minden csak ott szép, ahol van, gondoltam, s hogy majd megnézem azt a helyet, ahol valaha rossz történt velem, és a rossz előtt annyi jó. Ahol gyerek voltam, ahol hűsített a tó, a patakkanyar. Ahol mellette homokvárat építettem, ahol anya a partról nézte, nem süllyedek-e el. Vagy az egészet csak képzelem, hogy tó, anya és fürdőző gyerek. Nem, ilyen nem volt, és velem már nem lesz. Ha majd lesz gyerekem, akkor neki ások egy tavat, ha kell, a tíz körmömmel, mert én olyan anya leszek, amilyen anyát magamnak is akartam. Olyan, aki mindent megtesz, hogy a gyereke boldog legyen. Nem hagyom el, nem hagyom ismeretlen emberek között, nem hagyom ismeretlen helyen, ahol, ha nem mozdul el, akkor is eltéved, mert a hely maga már eleve el van tévedve. Menj, kislányom, olyan selymes ez a víz, neked csináltam a kis tavat. Ha nagyobb leszel, tíz körmömmel kaparok neked nagyobbat. És akkor a kislányom, épp úgy, ahogy nekem kellett volna, belegázol a tóba, és nevet, mert mért ne nevetne az, akinek jó, forró napról belerohanni a vízbe, és hagyni, hogy hűsítsen le a tó.
Minden ott szép és ott jó, ahol a helye van. Amikor elvittek a helyemről, és elvesztettem a szépet, és elvesztettem a jót, és a szép és a jó helyére odaköltözött a csúnya és a rossz. Ha visszatesztek oda, ahová való vagyok, megint szép leszek, megint jó leszek, megint az leszek, aki vagyok.
x
Ha fölnősz, mondta a szomszéd néni, szülsz három gyereket, és kapsz tizenötmilliót. Pénzért szülni, mondtam, mire a néni, hogy úgyis szülnél, akkor már jobb, ha fizetnek is érte. De mért fizetnek? Ilyenek a törvények. Ha háromszor hármat szülsz, akkor az negyvenötmillió. Negyvenötmillió, az nagyon sok pénz, abból mindent meg lehet venni, ha akarok, még el is költözhetek. De minek költöznél el, hát nem jó neked itt? De jó, csak oda mennék inkább, ahol nem nézik, hogy ki vagyok, vagy hogy honnét vagyok, mert nem számít. Kilenc gyerekkel mindenki tudni fogja, hogy ki vagy, mondta a szomszéd néni, és akkor már csak jobb, hogy itt maradsz, ahol otthon vagy. Negyvenötmillió, mondtam, a néni meg nevetett, hogy soha nem volt olyan világ Magyarországon, hogy ennyire pártolná az állam, hogy több cigány legyen, talán csak Mátyás király idejében, mert az is cigány volt, román cigány, és nem felejtette el, akkor sem, hogy honnan származik, amikor király lett. Azért marha rendesek, mondta, vagy inkább én mondtam. Marha rendesek, hogy ennyire akarják, hogy belőlünk sok legyen.
X
Ha majd felnőtt leszek, rengeteget utazok. Lesz egy szerelmem, akinek sok pénze lesz, mert híres énekes, én meg híres énekesnő leszek, szóval nekem is sok pénzem lesz. Nem tudunk otthon maradni nyaralni, mert mindenütt felismernek, és éjjel-nappal adhatjuk az autogramot. Ezért kell utaznunk, olyan országokba, ahol nem játsszák azokat a filmeket, amelyikekben szerepelünk, és ahová soha nem voltunk meghívva koncertezni. Mert ahová meghívnak, ott tele van velünk minden újság. Ott a képünk mindenütt, még a plakátokon is. És ha nyaralni akarunk, akkor odajönnek az emberek, hogy nem mi vagyunk-e azok, akik ott vannak a képen, mire mi mondjuk, hogy de, mi vagyunk, és persze örülünk, hogy felismertek, de nyaralni nem tudunk. Ha majd híresek leszünk és gazdagok, meg persze felnőttek is, akkor majd olyan helyre utazunk, ahol a madár se jár, vagy ha jár, csak nagyon ritkán. Ott aztán megismerkedünk a helyi lakosokkal, megtanítjuk őket paprikás krumplit főzni, meg borsólevest. Nagyon örülnek neki, hogy ilyen sok értékes tudást hoztunk, mert eddig nem tudták, mit csináljanak a rengeteg krumplival és borsóval. Aztán ha ezzel megvagyunk, elmegyünk a tengerhez egy nyaralóparadicsomba. A nyaralóparadicsom olyan, mint az édenkert a Bibliában. Nagy-nagy nyugalom van, tényleg csak arra kell figyelni, hogy ne együnk olyan fáról, aminek mérgező a gyümölcse. Ha ezt betartjuk, és betartatjuk a szerelmünkkel is, akkor minden vágyunk teljesül, és olyan boldogok leszünk, mint amilyen boldog csak maga a boldogság tud lenni. Látod, milyen szép a tenger, látod, minden milyen gyönyörű lesz, ha szerethetlek, s ha te is szeretsz engem.
x
A szabadság egy szobor Budán, a Gellért-hegyen. Gellért püspököt ábrázolja lánykorában, amikor még ő is szabad volt, és nem kapták el a pogányok, és nem gurították le egy hordóban a hegyről, amit később róla neveztek el. Nagy luxus, ha valakiről elneveznek egy hegyet. Kár, hogy akkor már nem élt, amikor ez történt. Nem tudott egy jó kis keresztelőt szervezni, amire elhívta volna a rokonait, a korábbi énjeit, hogy együtt mulatozzanak, és megéljék, hogy mennyire szabadok. Pedig igazán nem is szabadok, akik élnek, mert egy csomó dologtól függ az életük. Éhesek és szomjasak, és betegek és öregek, és nem szeretik őket, és ők sem szeretnek valakit vagy senkit. Csak a halottak szabadok. Tulajdonképpen halottnak lenni jó volna, ha közben azért az ember tudna élni is. Ki kéne találni azt a halált, ahol az ember életben marad, csak olyan szabadon élhet tovább, ahogyan a halottak szabadok. Minek van annyi tudós, hogy még egy ilyen egyszerű dolgot sem tudnak megoldani? A szabadság azért lett szobor, mert csak az szabad, aki nem él, azért került a Gellért-hegy tetejére, mert ott van alatta legalább egy halott.
Mi az, hogy szabadság, kérdezi majd a kislányom, amikor majd lesz kislányom, én meg azt mondom, hogy az a szabadság, amikor nem gondolok arra, hogy nem vagyok szabad. Akkor én szabad vagyok, mondja majd, amikor lesz, én meg mondom, hogy igen, szabad.
x
A pénz nem boldogít. Ezt a gazdagok találták ki, hogy egy ilyen mondással fogják be a szegények pofáját. Ülnek egy nagy asztal körül, kuglófot és libasültet esznek, és azon tanakodnak, milyen koncot dobjanak a kutyának, a szegényeknek vagy épp a cigánynak. Akkor az egyik felkiált teli szájjal, sültliba-morzsalékok potyognak ki a szájából, hogy a legjobb lenne ez a mondás, hogy a pénz nem boldogít. De kitaláltad, mondja a másik, így aztán olcsón megússzuk, és a csontok is megmaradnak a kutyának. A mondáshoz, hogy ne árválkodjon magában, csatoltak egy kis segélyt is, csak annyit, hogy épp éhen ne haljanak, akik kapják, hogy tudjanak gondolkodni a mondáson, valamint, ha megértették, akkor tudjanak boldogok lenni, mert ugye, nekik épp az nincs, ami úgysem teszi az embert boldoggá. Tökéletes a világ, mondják a nagy asztal körül a gazdagok, talán még azért nem ártana némi életmódtanácsot is mellékelni az eddigi juttatáshoz, hogy hogyan költsék el azt a pénzt, amit kaptak, hogy gondoljanak az otthoni éhes szájakra, s hogy a fecske is eteti a gyerekeit, és nem a kocsmában szórja el a megszerzett táplálékot. Boldogok a szegények, Jézus is megmondta a hegyi beszédben, meg hogy csak a soványak jutnak be a mennyek országába, annyira keskeny ott a kapu. De jól kitaláltuk, mondják a gazdagok, azért nem véletlen, hogy ők szegények, s mi gazdagok vagyunk.
x
Mondta a tévében egy ember, hogy minden meg van írva a sorsok könyvében, hogy mi fog velünk történni, és azon senki nem tud változtatni. Hogy az is meg van írva, hogy intézetben nősz fel, hogy utána mi lesz veled, hogy semmin nem tudsz változtatni, mert eleve minden el van rendelve. De én nem tudok így élni, mondtam, mert csak úgy lehet élni, hogy azt gondolom, hogy minden meg fog változni. Mert kinek kell ilyen élet, amit épp élek? Hát senkinek. Ha valami változik, mondta az ember a tévében, akkor az azért van, mert ez a változás van megírva. De mi hiába akarunk valamit, ha az nincs megírva, akkor az a valami nem történhet meg. Csak az lehet, ami lehet, ami nem lehet, az nem lehet, mondta, és én nem akartam hinni neki, mert nem hihettem, hogy az van rendelve, ami épp most történik velem. Azt mondta az ember, hogy van egy létra a sorsok könyve és a lakása között, azon ő fölmászik, vagy lejön valaki onnét, és elhozza a jövőt. És ha valaki kérdezi, hogy mi az a jövő, akkor ő azt el tudja mondani. Én megszerzem a címét annak az embernek, és elmegyek hozzá, gondoltam, hogy mondja meg, hogy így marad-e minden, ahogy van, mert így én biztosan nem akarok élni. Mentem abba a faluba, ahol élt, megtaláltam a házát. Néztem az utcáról, hogy vezet-e onnan létra az égbe, és nem vezetett. Hallod-e, te ember, kiabáltam be, menj fel az égbe, és hozd le nekem a jövőmet, hogy milyen élet vár még rám. Akkor az ember kiszólt az ablakon, hogy ő most szolgálaton kívül van, de amúgy sem jósol otthon, csak a tévében, hogy telefonáljak, amikor kell, mert épp benne van az adásban, és elmondja nekem, mit várhatok. Hazug ember, gondoltam, sánta kutya, nem hiszek neked, ha meg van írva, ha nincs, én úgyis teremtek magamnak egy másik életet.
x
Megúszni egy verést, egy életre szóló büntetést, megúszni egy katasztrófát, áradást vagy vulkánkitörést. Semmit nem akarok megúszni, mert az életet nem lehet megúszni. Aki megúszni akar, az nem él. Élni azt jelenti, hogy nem elkerülni a dolgokat. Élni csak úgy lehet, hogy benne vagy abban, amit élsz. Hogy is lehetne megúszni, ha még úszni sem tudok. Sodródni az árral, akkor én hol vagyok? Tenni kell azért, hogy ne szakadjak el attól, aki vagyok. Tenni azért, hogy érezzem, hogy élek, akkor is, ha fáj. Hiszen nincs nagyobb vétek, mint amikor azt mondja valaki, hogy nem érzek. Szeretem a tengert. Az élet nem tenger, de a tenger élet. Szeretem a vizet. Vízből lettél és vízzé válsz. Ha fáj, sírsz, ha boldog vagy, sírsz, mert érzel. Folyik a víz az arcodon, folyik a víz a patakban, a folyóban, hullámzik a tavakban, és benne a sok-sok ember, akik nem sodródnak, mert úszni kell, nem odaadni magad a rajtad kívül lévő erőknek, mert nem tárgy vagy, hanem ember.
x
Amikor nem látsz, akkor sem vagyok láthatatlan. Amikor nem látsz, mégis olyan vagyok, mint aki láthatatlan. Attól vagyok, hogy te is vagy. Amikor nem látlak, olyan, mintha láthatatlan volnál, holott vagy, valahol, valaki mással. Amikor nem látlak, attól félek, elvesztelek, vagy én leszek az, aki elhagylak, ahogyan elhagyott anyu és apu, ahogyan én elhagytam azt, aki voltam, aki lenni tovább nem akartam. Egy kép vagyok, és egy kép vagy, egy nem tűnő emlék vagy. Gyere haza, hisz mióta vagyok és vagy, azóta van hova. Gyere haza, hisz te vagy az én hajlékom, és ha itt vagy, meggyógyul az én szívem. (Nyitókép: Szinyei Merse Pál: Pipacsos mező, 1896, vászonkép, 105X65 cm — Megjelent a Mozgó Világ 2021 októberi számában).
