A nyár folyamán (a júniusi számunkban) közöltük a tudós szerzőpáros nagyhatású tanulmányát, amely a morális pánik, a bevándorlás és a járványhelyzetek összefüggéseit járta körül. Most azért döntöttünk az itteni újraközlés mellett, mert a politika és a média ma is professzionális módon köti össze azokat a fogalmakat és tendenciákat, amelyekre a hatalom megtartása miatt feltétlenül szükségük van. Tanulságosak a HIV- és a maláriajárványokkal való összevetések.

A tanulmányt PDF-formátumban (egy korábbi munkacím alatt) ITT LEHET ELÉRNI.

Szerzőinkről a következőket érdemes tudni – a kiséletrajzokat a Mozgó Világ papírkiadásában így szoktuk közölni.

MIHÁLYI PÉTER 1953-ban született Budapesten. Közgazdász, egyetemi tanár. Legutóbbi könyve: A magyar gazdaság útja az adósságválságba, 1945–2013 (2013).

SZELÉNYI IVÁN 1938-ban született Budapesten. Széchenyi-díjas szociológus, egyetemi tanár, az MTA rendes tagja, a Yale Egyetem professzora. Legutóbbi könyve: Hogyan legyünk milliárdosok? (Kolosi Tamással, 2010).

*

Fizessen elő a Mozgó Világra! 2021 januárjától az áruspéldányok 1150 forintért vásárolhatók meg, az éves előfizetői díj 10980 forint lesz. A lap előfizethető valamennyi postán, kézbesítőknél, e-mail-en (hirlapelofizetes@posta.hu), telefonszámon (+361-331-9393), a szerkesztőség címén és e-mail címén is: mozgo@mozgovilag.hu. Köszönjük! (Nyitókép: Getty Images)