Bochkor és a #Bochkor
Saját, önálló tévéműsort az kaphat, aki kaphat saját, önálló tévéműsort. Ennél az elkendőzhetetlenül szimpla tautológiánál nemigen tudnánk árnyaltabb leírását adni annak a kiválasztási gyakorlatnak, amely a mai magyar televíziózásban műsorvezetői szerephez juttatja a szerencséseket. Annál részletesebben sorolhatnánk ellenben mindazokat a készségeket és adottságokat (ép artikulációs bázis, humorérzék, személyiség stb.), amelyek – a végeredményből visszakövetkeztetve – nem nélkülözhetetlen előfeltételei az ilyesféle, sokak által áhított megbízatásoknak.
Vegyük például Bochkor Gábort! Nos, őt időről időre s a megelőző tapasztalatoktól függetlenül újabb és újabb képernyős lehetőségek találják meg, pedig hát a televíziós múltjából olyan emlékezetes szégyenek és egyszersmind bukások kollektív emléke rémlik, mint amilyen a 2005 és 2006 fordulóján elindított, majd kínosan kiszenvedett TV2-s Buzera volt. A fénylő orcájú Bochkor ott is, akárcsak mindahány más műsorában és minőségében mindössze tán egyetlen „erényt” képes vitán felül fölmutatni, mégpedig azt, hogy hajlandó, sőt egyenesen hajlamos bárminő gátlás, jóérzés és önreflexió nélkül folyamatosan szövegelni. Hazánkban az ilyesmi a kereskedelmi rádiók reggeli műsorsávjának nélkülözhetetlen főeleme, és innen talán a tévesen vélelmezett műfaji rokonság, talán az ilyen-olyan összefonódások sora rendszerint a tévéműsorokba is átlendíti a képernyőn azután túlnyomórészt kevéssé meggyőzően muzsikáló szövegládákat.
Bochkor legújabban, immár épp rádió híján, az ATV-ben tartja főhadiszállását, amit akár papírforma szerinti fejleménynek is ítélhetünk, elvégre ez a csatorna jelenleg bulvárszanatóriumnak és celebelfekvő gyanánt egyaránt jól beillik. A stúdióközeg ugyan szegényesebb, a tapsoló-hahotázó-nyerítő statisztavatta működése pedig átlátszóbb, mint a két nagy csatornánál, de amíg nem jön jobb lehetőség, bizton ki lehet itt is bekkelni egy-két szezont.
„Bocsi! Még mindig jól nézel ki! Üdv, Ági [nevető arc]” – az animációs főcímben az autója volánjánál helyet foglaló Bochkor Gáborhoz elsőként ez a szöveges üzenet érkezik, mielőtt megkezdődne a #Bochkor soros vasárnap esti adása – jeléül annak, hogy a kettős kereszttel büszkélkedő műsor nemcsak időutazásra invitálja nézőit (vissza a hashtag fénykorába, 2010-be), de egyúttal kalandtúrára is, mélyen be a narcizmus dzsungelébe. „Szórakoztató beszélgetés az ország legjobb arcaival – ahol kiderül, ők hogyan látják a világot.” Ez a műsor promószövege, habár a produktum láttán hamar kiderülhet, hogy a „hogyan?” átütő zavarossága mellett fontosabbnak bizonyul a „honnan?” kérdése. Nos hát, intellektuális békaperspektívából.
A február 10-i adásban „az ország legjobb arcai” – vagyis Risztov Éva, Wossala Rozina, Dombóvári István (Dombi), Kabát Péter, valamint az ötvenes örökifjú Bochkor – a nyitó körcikizés elharapott vagy épp üresbe kifutó viháncos mondatait követően egy halálhír tárgyalásához láttak hozzá. Az egykori futballcsatár sliccén elhelyezett halálfejfityegő körbeviccelése után ugyanis Bochkor akaratlanul önreflexív látszatú, de valójában inkább csak suta átvezetése („kellemetlenül folyatom”) az idős besurranó tolvaj, vagyis Repülős Gizi elhalálozásának témájához kanyarította az ötök eszmesúrlódását. Tudhatott-e egy 92 éves tolvaj besurranni? – egy darabig e hangutánzó kifejezés szómagyarázata körül vonszolódott a beszélgetés, olyan időtlen szellemességek kicsengetésével, mint például: „Ha mást nem, a járókeret kopogását hallani.”
De mivel a folytatólagos viccelődés korántsem az egyedüli ambíciója e műsornak, így mindenki megkockáztatott valamiféle magvas gondolatmenetet is ebben a témában. A tárgyalt adás relatív legjobbja, vagyis a standupos Dombi ráadásul olyan komolyan vette ezt a feladatot, hogy a nemzetkarakterológia és a népisme amúgy is oly bizonytalan terepére átmerészkedve megeresztette a jelenkori magyar televíziózás egyik legbutább kijelentését. Tudom, erős a verseny, és érthető az olvasói kétkedés, tehát álljon itt a betűhív bizonyság: „…ha jogkövető állampolgárnak tartjuk magunkat, akkor elméletileg nem lehetne a szemünkbe’ kisebb bűn egy lopás, mint mondjuk egy Whiskys rablás… De valahogy mégis úgy vagyunk vele, hogy ha valaki csak lenyúlt valamit, az nem olyan, mint ha pénzt rabolt volna, fegyvert szegezve valakire.”
„Van a kleptomán, és van a tolvaj” – ez a leszögezésre érdemes tételmondat is a műsornak ebben a szegmensében hangzott el, ahogyan természetesen az is, miszerint Repülős Gizi sztárrá avatása „a média hibája” volt. Igaz, a „fejbe csapod, vagy autogramot kérsz tőle?” hipotetikus kérdésére, megnyugtató módon, mégiscsak az utóbbi opciót választották ezek a nagyszerű arcok.
A műsor általánosságban is majdnem annyira forszírozza a komoly témákat és az azok kapcsán nagy büszkén kivágott, végletesen közhelyes megállapításokat, mint amennyire erőlteti a laza látszatcsipkelődéseket. Az optimális edzés jobb, mint a túledzés, esik le például a húszfilléres Dzsudzsák Balázs (másként Dzsudzsi) új szerződése kapcsán, hogy kevéssel utóbb már egy ilyen elevenbe vágó kérdést kockáztasson meg a humortalanság első számú stúdióbeli képviselője, vagyis a műsorvezető: „A fociban van rasszizmus?” Majd aztán egy újabb ma született kíváncsiskodás: „A közönség hogyan fejezi ki a rasszizmusát?”
A forró aktualitások sorában szóba került még Liam Neeson vihart kavaróan buta nyilatkozata, amelynek kapcsán megtudhattuk, hogy a metoo-őrület óta Dombóvári nem ad az ilyen sajtóhisztikre, mely elővigyázatosság indokoltságát Wossala Rozina szavai is alátámasztották, hiszen őt meg a bulvársajtó alaptalanul vegetáriánusnak híresztelte… Bőven jutott idő Puskás Peti legújabb Instagram-posztjának körülmókázására is, amelynek kaotikusan vánszorgó, mindazonáltal viharos nyerítésrohamokkal kísért perceiben elhangzott a letöltendő börtönbüntetést érdemlő humusz-Hamasz, illetve humusz-posztumusz szóvicc is.
Az utolsó témával azután már szó szerint az emberi létezés nagy kérdésénél kötött ki a végső titkokat ernyedetlen buzgalommal kutató Bochkor Gábor. A saját szüleit a megkérdezése nélküli világra jötte miatt állítólag bíróság elé idéző mumbai férfiú apropóján ugyanis a műsorvezető mind a négy beszélgetőtársának nekiszegezte a kérdést: vajon a megszületést választaná-e, „ha te most bent lennél a zacsiban?” Bármilyen meglepő, mind a négyen az életet választották, és ilyeténképpen a február 10-i adás valósággal életigenlő hangulatban zárulhatott. Bár a műsor kettős keresztjét cipelő néző is ilyennyire csorbítatlanul megőrizhette volna az életkedvét a megelőző óra során!
Kép forrása: blikk.hu
