Nemere Réka munkáiról
Rúgd a labdát, rúgd a labdát, Dézi, Dézi!
Ezt a sok nép élvezettel nézi, nézi.
Budapest Orfeum
Kikről szólnak a mai legendák? Nem sárkányölőkről vagy madaraknak prédikáló szegényekről, hanem utolsó pillanatban megszerzett labdákról, hihetetlen ívelésekről, soha nem látott ollózásokról, kitartásról, fegyelemről. Abszurd lenne? A tudósítások szentháromság helyett mesterhármasokat emlegetnek, a stadionok egy új profán tömegvallás szentélyei, a fanatikus zelóták a szurkolói keménymag, lassan kialakult egy furcsa ereklyekultusz is, amiben az új vallás szentjei/héroszai által viselt/érintett tárgyak sajátos erővel és ennek megfelelő megbecsüléssel rendelkeznek.
Ha vannak a modern világnak szentjei, akkor megfelelő szentképeknek is lenniük kell. Nemere Réka focihoz kapcsolódó sorozata erről a furcsa, profán-szakrális átmeneti világról szól. A képeken elmosódott, de felismerhetően futballmezbe öltözött alakok állnak a füves pályán. A mozgalmasnak vélt téma ellenére a képek meglehetősen statikusak, mintha valami lassított visszajátszást néznénk, talán egy kimerevített képet. A homogén zöld felületek mellett ezt a konstruált szerkesztett hatást erősítik az alapvonalak és a kapuk fehér vonalai is. A képek statikussága és hangsúlyozott egyszerűsége absztrahálja a bemutatott témát, elemeli a mindennapoktól, és egyszerre idézi Caspar David Friedrich képeit és a korai keresztény ábrázolásokat. A művészettörténeti párhuzam tudatos művészi fogás, erre utal a tondót – és korábbi imago clipeatát – megidéző Focista vagy a triptichonszerű elrendezés. A (Trilógia) egy sárga lap emelkedése és bukása című kép három panelen keresztül egyszerű történetet mesél el: a bírói figyelmeztetés után a játékos rátámad a játékvezetőre, és a földre teperi. Jelenet egy posztmodern Legenda aureából.
A sorozat némely képe ennél is továbbmegy, önreflexív keretbe helyezi a festmény témáját. Ez lehet a nézőnek hátat fordító, repoussoir szurkoló, a pálya melletti asztal és pad (talán egy kocsma terasza) vagy egy ablakkeret. Ez utóbbi nem csak játék a kép-festmény Alberti óta ismert párhuzammal, vagy a voyeurizmusra tett utalás, hanem a festmények eredeti élményének lenyomatai, egy szlovák művésztelep szállásából feltárulkozó látvány megörökítése.
Kettős hatása van ennek a megoldásnak: egyszerre lesz tőle reálisabb a kép, és kerül egy művészileg megformált keretbe, ami távolról Rubens Madonna della Vallicellájára emlékeztet.
