Egyéni képviselői javaslat a nyugdíjasok évi vizsgájának rendjéről

Tisztelt elnök úr, tisztelt képviselőtársak, magától értetődik, hogy mi igenis szívünkön viseljük nyugdíjas honfitársaink jólétét és egészségét. Ezért indítványozom, hogy a nyugdíjkorhatárt szállítsuk le egységesen 55 évre, előzzük meg Európát és Ázsiát, Amerikáról nem is beszélve.

Ötvenöt éves korában az ember már elég idős ahhoz, hogy a fiatalokkal ne legyen képes szót érteni, a fejlődésüket mindenáron gátolja, de még túl fiatal ahhoz, hogy tétlenkedjen. A mozgáshiány elhízáshoz, infarktushoz, agyvérzéshez, valamint csökkent társadalmi érdeklődéshez és haszontalan, élősdi életélvezéshez vezet. Az idős ember ne akadályozza a friss erők feltörekvését, minél előbb adja át a helyét, ugyanakkor azonban a lakásából vagy a menhelyéről mozduljon ki.

Javaslatom: vezessük be a nyugdíjasok évi kötelező vizsgáját.

A vizsgára való felkészülést nyugdíjastanfolyamok szervezésével könnyítsük meg. A tanfolyamok színhelye a nyugdíjasklub, a tagsági díj évi 10 000 forint + áfa, ez a költségvetés bevételi oldalán évi 38 milliárd pluszként jelenik meg. A nyugdíjas-klubtagság kötelező, nekünk minden idős ember fontos. Felmentés orvosi igazolással sem adható, mivel a klubok célja éppen az egészség megőrzése, illetve visszaszerzése.

Ügyelni kell arra, hogy a tanfolyamok összhangban legyenek a vizsgatárgyakkal, és olyan témakör a vizsgán, amiből nem volt foglalkozás, ne fordulhasson elő.

Tantárgyak.

Szomszédismeret, kezdő és haladó tanfolyam, heti két óra. Hogyan és miről ismerjük meg a szomszédot, és mit tehetünk ellene. Előadók igazságügyi szakértők és pszichológusok.

Társasházi alapító okiratok tanulmányozása, a finom hézagok ismertetése.

A kellemetlen szomszédok elüldözésének technológiája.

Szögbeverés órákon át, tíz-húsz perces szünetekkel. Falfúrás félóránként. Rapszodikus radiátorütögetés. Átkiabálás berekedés nélküli technikával, gyomorlégzés elsajátítása. Szőnyeg- és abroszkirázás célzott irányban. Állandóan ismétlődő rádió- és tévéüvöltetés. A csendháborítás fogalma, rések a rendeletben, a rendelet kijátszásának durvább és finomabb módszerei.

Postaláda-feltörés, postaláda kulcslyukának eltömítése. Szomszéd ajtaja elé való étolajkiöntés síkosítás céljából. Házfelügyelő – közös képviselő, számvizsgáló bizottság, házkezelőség – előtti bemártás, rágalmazás és vádaskodás.

A rendőrségi feljelentés formai és tartalmi szabályai. Feljelentés az adóhatóságnál. Feljelentés az önkormányzat szociális osztályán, építési osztályán, pénzügyi osztályán. Hamis tűzbejelentés.

Csendháborítási határértékek, decibelméretés. Elektromos készülékek működésének hálózati zavarása. Wifilopás kódfeltöréssel (kezdőknek). Idegen számítógép teljes adatbázisának leszívása (haladóknak).

Időrabló – unaloműző – foglalatosságok, heti hat-tíz óra igény szerint. Sóbarlang. Akupunktúra. Akudresszúra. Alsó és felső masszázs. Középső masszázs tehetőseknek. Helicobacterirtás antibiotikummal, valamint antibiotikum nélkül ráolvasással, kézrátétellel, szemmel veréssel. Rák felismerése iriszdiagnosztikával, rák gyógyítása mondókákkal. Kártyavetés. Sorozatnézés. Csontkovácsolás.

Ezotériaoktatás, heti négy óra. Az auraérzékelés módjai. Misztika az ókorban, a középkorban, az újkorban és a jövőben. Asztaltáncoltatás, szellemidézés, társalgás nagy halottakkal. Alternatív foglalkozás: társalgás saját elhunyt családtagokkal. Okleveles médiumok, diplomás sámánok, tibeti lámajelöltek, perzsa szőnyegek. Pálinka- és kumiszkóstolás félhomályban és sötétben.

A védák a tudomány legújabb felfedezéseinek tükrében. A védák a mi első nyelvemlékeink: véda- és dacszövetség, honvédalom, jogvédalom, védalku stb. Felkért előadók: okleveles fősámánok.

Lépcsőzés felfelé és lefelé fél lábon, ugrókötelezés fél lábon, heti két óra.

Láb- és kézujjtorna. Ujjpercegtetés. Csigolyaropogtatás. Protéziscsikorgatás.

Olimpiai bajnokok életvezetési tanácsadása. Föld körüli evezés, föld körüli vitorlázás, a föld körüli légballonos repülés fortélyai. Séta a Nagykörúton, a főutcán, a kiserdőben. Pihentető ücsörgés padon, pad nélkül.

Lélegző gyakorlatok víz felett, víz alatt, víz nélkül.

Fűtés helyettesítése jógával. Klímajóga: testhőcsökkentés nyáron, testhőnövelés télen.

Agysejtmobilitás serkentése elméletileg és gyakorlatilag, heti tanácsadás. Meszesedés csökkentése, szüntetése: mészoltó gyakorlatok. Gyógytorna elméletben, gyakorlatban. Torna mustárral, Flector-tapasszal. Fogyókúra mangalicaszalonnával. Hízókúra mangalicaszalonnával.

Kocsmalátogatás idegenvezetővel. Dialektusok helyszíni tanulmányozása.

Tévésorozat bámulása némán, minimum két órán át csoportosan, pszichiáter vezetésével. Két óra elteltével asszociációk összegyűjtése, szortírozása, elvetése, hasznosítása, közösségi megbeszélés, majd újabb kétórás, emelt szintű bámulás.

A társadalmi egyetértés megteremtésének kis csoportos előkészítése: futballmeccs megtekintése fekete-fehérré átalakított tévén. Ha a csapatok meze összetéveszthető, a szurkolás elfogulatlanná válhat, csoportdinamikailag a közösség nem oszlik meg, egység jön létre az egymás ellen küzdő csapatok szurkolói között.

Krimi megtekintése hangot levéve, feliratozás nélkül: a nyugdíjasok találják ki maguk, miről szól a történet. Változatok megbeszélése, szavazás a legvalószínűbb meséről. Nyertesek között bűnügyi regények kisorsolása.

Piacismeret. Hogyan hozzunk ki háromfogásos ebédet 620 forintból. A tanfolyam díja 25 000 forint + áfa. Emelt szintű tanfolyam: hogyan maradjon az ebédből vacsorára is; ezen tanfolyam díja 30 000 forint + áfa.

Nyári táborozás. Zászlófelvonás, szalmazsáktömés, mangalicaszalonnás-zöldhagymás-kenyérhajas reggeli, tarhonyás szürkemarha ebéd erős és/vagy ecetes paprikával, tojásos galuskás, lecsós, lángosos vacsora. Daltanulás, agyagozás, korongozás, köcsögözés, faszobrászat (minta faragása turistabotba bicskával, zsebkéssel, szekercével, pléhjelvény botba hajlítása).

Az egészséges falusi turizmus megtekintése és gyakorlása. Pottyantós budi használata. Ökológiai egyensúly és lábnyom konkrét megtapasztalása. Skanzenépítés saját kezűleg. Vályogvetés. Karikás ostor pattintgatása. Szőnyegcsomózás, szövés-fonás, mondamondás. Élenjárók (élenbicegők) oklevélben kapnak elismerést, biztatást és kedvezményt a következő évi táborozás költségeire. Részvételi díj egy hétre 20 000 forint + áfa, részletfizetés kérhető. A táborhely megközelítése és elhagyása a nyugdíjas feladata. A nyugdíjas szabadon dönthet, hogy vasúton, autóbuszon, személygépkocsin, taxin vagy gyalog teszi-e meg az utat oda és vissza. Többnapos gyalogolás esetén a szállást szintén a nyugdíjas fizeti.

Sorban állási gyakorlat (posta, ügyfélszolgálat, önkormányzat, adóhatóság, egészségügyi intézmények, zálogház). A felszabaduló ülőhely azonnali észlelése és vetődésszerű megközelítése. Lökdösődésgyakorlás. Taposásgyakorlás. Könyöklés. Buszon való utazás. Kanyarok semlegesítése ismert kanyarban, ismeretlen kanyarban. Hirtelen fékezésre való lelki felkészülés. Láb- és karkitámasztás, a combnyaktörés kivédése, a köszvényduzzanatok megvédése. Lelki tréning: a tömött járművön az ablakon kibámulva ülő fiatalkorúak iránti megértés, majd – felsőbb szinten – irgalom kifejlesztése. Megbocsátástréning azok iránt, akik a külső ülésen ülnek, szatyrukat a belsőn pihentetvén.

Zsebtolvajok elhárítása, heti két óra. A kézitáska kiváltása nyakba akasztott szütyővel ing vagy blúz alatt. Bőrallergiára ügyeljünk, használjunk tapaszt. A cekker kiváltása kerekes táskával. Kulcs-, igazolvány és szemüvegkeresés szemmel, tapintással, szaglással. Mobiltelefon kezelése, elrejtése, megtalálása, újraindítása a földhöz vágása után, akkumulátor kivétele és behelyezése, telefonszámok végleges törlésének visszavonása.

Családtagok iránti tolerancia fokozása lelkészek, pszichológusok és szociológusok bevonásával, heti hat óra. Unokák iránti eredendő undor leküzdése. Fegyelmezés, büntetés, kiabálás időzítése, a hangerő maximalizálása és mérséklése. A testi fenyítés enyhébb, alkalmazható módszerei (kukorica, borsó, sarok, ütögetés vonalzóval, hajhúzás, keskeny nadrágszíj stb.). A durvább módszerek történeti ismertetése, csemegézés. Az unokázás alapszabályai: az unoka is ember, az unoka sem tudhat eleve mindent. Gyerekkocsi járókeretként való használata. Roller és gördeszka: ne feltétlenül mutassuk be, hogyan kell csinálni. Az unoka tömésének, illetve szomjaztatásának ingere, az inger leküzdése. Gyerek elaltatása rádióval, tévével, ha nem használ, pálinkás kenyérrel. Alternatív unokák: háziállatok.

A tanfolyam tanárai, konduktorai, foglalkozásvezetői lehetőleg közmunkások legyenek (fogva tartásukat és/vagy pénzbüntetésüket ledolgozók). Jelentkezésük hiányában nyugdíjasok is alkalmazhatók.

A felkért előadók illetményét a tanfolyamokat és vizsgákat szervező Nyugdíjas Továbbképző Intézet (NyUTI) állapítja meg.

A nyugdíjasok részvételi hajlandóságának emelése céljából a tanfolyam idejére ideiglenesen kapcsoljuk ki a víz-, a gáz- és/vagy a távhőszolgáltatásukat.

Napidíjas lehetőségek (törvényes nyugdíj-kiegészítés):

Graffitizés. Bérkarc készítése házfalra, fatörzsre, aszfaltra, homokba, kapura, ajtóra. Falfirkák készítése szabadkézi falrajzzal vagy sablonnal. Sablonkészítés, sablonfújás, plakátragasztás, plakátátragasztás, bajuszfestés, vöröscsillag-áthúzás stb.

Tüntetésen és/vagy ellentüntetésen való részvétel (tüntitan). Táblahordozás könnyeden, teher elosztása a teljes testizomzatra. Gerincproblémák esetén ne emelgessünk, inkább skandáljunk. Őszi, téli és tavaszi tüntetésen való részvétel: jégeralsó helyettesítése pizsamával. Ellenzéki szakértők bevonása (még mi is lehetünk egyszer ellenzék). Fertőzésveszély a tömegben: tüntetés előtt és után mossunk kezet és/vagy fogat.

Az éves vizsga díja 5000 forint + áfa, amit az önkormányzat szociális osztályán készpénzben kell leróni. Hárommillió nyugdíjassal számolva ez a költségvetésnek évi 15 milliárd forint bevételt hoz.

A pótvizsga díja 7000 forint + áfa. Ha csak a vizsgázók tíz százaléka bukik meg, már akkor is 2,2 milliárd + áfa, összesen 2,8 milliárd bevétellel számolhatunk.

Azoknak, akik a pótvizsgán nem mennek át, a nyugdíjuk a következő évben 30 százalékkal csökken.

Aki a következő évi vizsgán és pótvizsgán sem megy át, 50 százalékos nyugdíjmegvonásban részesül.

A harmadik sikertelen vizsga és szintén sikertelen pótvizsga után a nyugdíj havi 14 405 forintra csökken. Amennyiben a lakás rezsijét és az élelmezését a nyugdíjas ebből a forrásból egyszerre nem tudná fedezni, három hónapnyi tartozás után egy állami bank jelzálogszéljegyzete kerül a tulajdoni lapjára; további három hónap múlva a lakást valamelyik sikeresen vizsgázó nyugdíjas kaphatja meg. Ha a megfelelő helyen kifüggesztett hirdetményre nyugdíjas jelentkező nincs, más – nem nyugdíjas – magyar állampolgár is jogosulttá válik. A megbukott nyugdíjas hajléktalanszállón való elhelyezését, valamint a volt lakása kiutalását a NyUTI végzi.

Amennyiben a nyugdíjas orvul szervezkedő, lázongó, sztrájkoló óvodásokat vagy iskolásokat rejteget, támogat, etet, fedez stb., minimum három nap, maximum három év elzárásra ítélhető. A hatóság a nyugdíjas lakásába ilyen, valamint egyéb esetekben behatolhat, a nyugdíjas a hatósági személyt köteles a lakásába beengedni. A hatóság a lakás tisztaságát ellenőrizheti. Másfél milliméteres porvastagság 15 000 forint + áfa, két milliméteres porvastagság 20 000 forint + áfa büntetést von maga után. Ha a nyugdíjas nem tud vagy nem akar fizetni, a Szépkorúak Országos Prevenciós Nemzeti Intézetében (SZOPNI) ezer forint/nap egyenértékű elzárásra kerül.

A szigor mélyen fekvő humánus, emberbaráti célja a nyugdíjasok mozgósítása, az élethez, a tudáshoz, a továbbképzéshez való pozitív hozzáállásuk kialakítása, fejlesztése és tökéletesítése. Ezért kell a vizsgát minden évben megismételni: az életben, tanulja meg az a nyugdíjas, nincs leállás, mert az maga a halál.

Aki magát elhagyja, azt az állam is el fogja hagyni. Segíts magadon, és az állam is megsegít.

A tanfolyamok sikerét új, állami nyugdíjas tévécsatornával segítjük, amelyben nyugdíjasok nosztalgiáznak nótával, kézimunkával, tájjellegű borokkal, jó ízű, erkölcsös anekdotákkal. A népszerű régi, még mindig élő tévések helyére friss öreg arcok kerüljenek. A szimpatikus, idős bemondóknak és bemondónőknek ősz bajusz és piros pozsga ajánlott.

A magyar lakosság 1/3-a nyugdíjas, 2/3-a aktív. Úgy igazságos, hogy két nyugdíjas szavazata érjen egy aktív szavazatot. Két nyugdíjas lépjen be a szavazófülkébe egyszerre, bent pedig 2/3-os többséggel jussanak egyetértésre, mit ikszeljenek be. A feltűnően jól vizsgázó nyugdíjasok 2/3-os szavazati jogot kapjanak.

Fontos hangsúlyozni a médiában, hogy a megbukott nyugdíjas is ember, ezért az ő szavazata is ér egyharmadot. Nem veszíthetünk el egyetlen lelket sem, tisztelt Ház! Kérem tehát javaslatom megszavazását, majd plenáris vitára bocsátását.