A perspektíva-árusok pultján pupilla-pixelek,
A távlatért még küzdök, ám a mérkőzésen ixelek,
Győzelmet ígér minden app, hozzá megannyi látszatot,
Csak győzd a mikromágia ujjmozgását, míg járatod
Ixedik pályáján a jel és jelfogó násztáncait,
Felébred benned nagymamád, és elsimítja ráncait,
Kézzel mosott, így lett köze hozzánk, nem használt gépeket,
Az ujjmozgások tánca más, ha géptelen a képzelet,
Próbáld ki újra, kisfiam, a billentyűzet is csupán
Egy eszköz, és ha lenni jó, nem lenni úgysem imponál,
Nem rejtőzik az ujjközök és gondolatrések közé,
Nem szívódik, nem itat át a szívedig a barna lé,
Hiába koffeinzavar, keserű-édes éjszakád,
Robotra váltott nappalok, nem váltanak belső szobát,
Nincsen megváltó virradat, a pillanat sem lesz örök
Sosem, akár úgy észleled, akár nem, csak az ég zörög,
Szél fújja dermedt nejlonát, és csapkodja fejünk felett,
Ki látott már mögé, hiszen csak áttetsző, más nem lehet,
Fürkészd, de tudd meg, nincsen át, csak innen van, a túl hazug,
Elkápráztat, s ígérni, csak ígérni és hallgatni tud,
De ígéreted záloga az ujjaidban van, fiam,
Közel hozza a dolgokat, magával tölti ki ugyan,
Boldog lesz mégis minden ujj, áttetszik köztük nappal, éj,
Ujjperspektíva, távlatot teremtő néma szenvedély.
