Milyen felelősség?
(Az Örkényben érdemes Kafkát nézni)
Nemrég mélyanalízisben tudatták velem, hogy
silány apakreatúra vagyok, és egyben
fatális atyaúristen.
Gyorsan elhittem, és hazavitettem magam, különben
további (nemkülönben kínos és drága) szcénákra
lelek szégyenszemre.
Lassabban! Gyorsíts! Előre nézz, ne rám!
Jó fele mész te, fiacskám? Kár kiabálnod,
áll ez a tétel rád is.
Az út maradék szakaszán – mondhatni, higgadtan –
megegyeztünk abban, hogy Isten éppen egy fejjel
magasabb fajtánknál, meg aztán
Sátán sem csak csavart mintás
kislánykardigánt és csipkés
főkötőt szövöget.
Az életigenlés primer ismérve
(közkórházi capriccio)
Vasfegyelemmel (zárizmokkal) tartani benn, ami
kinn vihart kavarhat, a szállongó, bűzlő
szót ideértve. Vagy letagadni.
Nem tudjuk, hogyan s miért csinálta, de tény, hogy
mindvégig a közös (retkes) reterátra
járt, kár érte –
közölte reggel a szakképzett nővérke a legközelebbi
rokonával, az első strófát ideidézve bizonyságul.
Vagy vigaszul.
Nem fér az előbőrében
(Csak óvatosan!)
Ha nem hazudtok, hogy nálatok a túlvilág nem
opció, pici fölöslegem lemetszetése nekem
akkor sem volna jó.
A kegyeleti egyletek – él az Úr! – ingyenesek, ám ezek
betérteket nem balzsamoznak, és sziklasírba
nem temetnek.
Egy Seolra* nyíló kamra – ments Isten! – a feltámadás
melegágya, abba nem épp echte zsidó inkább
ne feküdjön.
Annak okáért – félek – sem a test, sem a lélek
(esetünkben) sem itt, sem ott soha
meg nem igazul.
* A Föld feneketlen gyomra (héber)
Vén cimborám
Szerelmem – azt mondod – valószerűtlen?
Jó, de ha nem én, ki dob majd idén is
kesztyűt a télnek?
Petyhüdt nyakadba ki fútt még tavaly is
langy levegőt? Nagy ég! Valahogy
meg ne köszönd!
Szeretlek, tudd meg, azonképpen,
nyúzottan, nyomorult-szétesetten,
eszeveszetten.
- szeptember