Milyen felelősség?

(Az Örkényben érdemes Kafkát nézni)

 

Nemrég mélyanalízisben tudatták velem, hogy

silány apakreatúra vagyok, és egyben

fatális atyaúristen.

 

Gyorsan elhittem, és hazavitettem magam, különben

további (nemkülönben kínos és drága) szcénákra

lelek szégyenszemre.

 

Lassabban! Gyorsíts! Előre nézz, ne rám!

Jó fele mész te, fiacskám? Kár kiabálnod,

áll ez a tétel rád is.

 

Az út maradék szakaszán – mondhatni, higgadtan –

megegyeztünk abban, hogy Isten éppen egy fejjel

magasabb fajtánknál, meg aztán

 

Sátán sem csak csavart mintás

kislánykardigánt és csipkés

főkötőt szövöget.

 

 

Az életigenlés primer ismérve

(közkórházi capriccio)

 

Vasfegyelemmel (zárizmokkal) tartani benn, ami

kinn vihart kavarhat, a szállongó, bűzlő

szót ideértve. Vagy letagadni.

 

Nem tudjuk, hogyan s miért csinálta, de tény, hogy

mindvégig a közös (retkes) reterátra

járt, kár érte –

 

közölte reggel a szakképzett nővérke a legközelebbi

rokonával, az első strófát ideidézve bizonyságul.

Vagy vigaszul.

 

 

Nem fér az előbőrében

(Csak óvatosan!)

 

Ha nem hazudtok, hogy nálatok a túlvilág nem

opció, pici fölöslegem lemetszetése nekem

akkor sem volna jó.

 

A kegyeleti egyletek – él az Úr! – ingyenesek, ám ezek

betérteket nem balzsamoznak, és sziklasírba

nem temetnek.

 

Egy Seolra* nyíló kamra – ments Isten! – a feltámadás

melegágya, abba nem épp echte zsidó inkább

ne feküdjön.

 

Annak okáért – félek – sem a test, sem a lélek

(esetünkben) sem itt, sem ott soha

meg nem igazul.

 

* A Föld feneketlen gyomra (héber)

 

 

Vén cimborám

 

Szerelmem – azt mondod – valószerűtlen?

Jó, de ha nem én, ki dob majd idén is

kesztyűt a télnek?

 

Petyhüdt nyakadba ki fútt még tavaly is

langy levegőt? Nagy ég! Valahogy

meg ne köszönd!

 

Szeretlek, tudd meg, azonképpen,

nyúzottan, nyomorult-szétesetten,

eszeveszetten.

 

  1. szeptember